Naplórészlet:
2012. december 14., csütörtök
"Mystic Falls. I was born here. It's my home.
And mine.
And mine." - hangzik fel a következő rész kezdősora. Késő éjjel van, rég aludnom kéne, akadozik az internetkapcsolat is. Engem viszont nem érdekel. Lehet holnap vizsgázom, én akkor is megnézem. Egy hónapig úgysem lesz, tehát megengedhetem magamnak. Meg amúgy is. 25 éves vagyok, idén végzek az egyetemen. Mondjuk ki ír ennyi idősen naplót? Mindig megnézem, sőt mindig is meg fogom nézni a legújabb részt. A színészek fantasztikusak, Ian, Nina, Paul, Kat, Candice, és legfőképp Joseph olyan élethűen alakítják a karaktereiket, hogy az már lehetetlen. Nem hiába döntöttem úgy, hogy holnap vizsga után Amerikába, Californiába utazok. Egyes oldalak szerint ott töltik szabadidejüket a kedvenceim.
2012. december 20., csütörtök
Ezt nem hiszem el! Amikor lementem a medencéhez, azonnal szemet szúrt egy nagyon ismerős alak, de nem foglalkoztam vele. Magyarországhoz képest elég meleg van, így karácsony előtt, nem hiába ide jöttem. Jó, nem ez volt az oka, de mindegy. Szóval a hőség ellen kértem egy hideg italt, jó sok jéggel. Amikor megfordultam, indultam volna vissza a napozó ágyamhoz, de megbotlottam valamiben, illetve valakiben, és sikerült ráborítanom az egész pohár tartalmát! És, hogy még szerencsétlenebb legyek, még póló sem volt rajta... Felnéztem rá, de amikor megpillantottam barnás-zöldes íriszeit, szőkés-barnás haját, és tulajdonképpen elállt a lélegzetem. A gyomromba azonnal lepkék költöztek, szívem hevesebben kezdett verni. Már azt hittem, hogy elájulok, annyira kapkodtam a levegőt. Gyorsan észbe kaptam, elnézést kértem, de amikor megszólalt mély, enyhén brit akcentusával, a gyomrom még kisebb lett! Azt mondta, hogy ezért kárpótolnom kell egy vacsorával holnap este! Ez egészen elképesztő, nem?! Mindjárt meghalok, annyira boldog vagyok!..."
E/3, mesélő
A lány becsukta a kicsi könyvecskét, majd jól elrejtette a bőröndje mélyére. Bebújt a hatalmas ágyba, és szinte azonnal elaludt. Eközben pár szobával arrébb egy férfi mesélte el haverjainak, hogy mi is történt vele aznap. A lakosztályban, mert ők abban laktak, mindenki vigyorogva gondolta, hogy talán az ő JoMojuk is megtalálja a hozzá illő lányt. Persze egy találkozásból nem jöhettek rá, viszont abból, ahogy leírta a lány hosszú, barna haját, nagy, zöld szemeit, sudár alakját, és azt, hogy milyen aranyos akcentussal beszéli az angolt, egyből levágták, hogy barátjuk első pillanattól fogva belezúgott az ismeretlenbe.
- Szóval holnap randira viszed? - húzogatta a szemöldökét Nate. Igaz, már nem játszik a sorozatban, de mindenki megszerette a jóképű ifjút a harmadik évad során.
- Pontosan - bólogatott büszkén a 'mesélő'.
- És mi a neve? - tudakolta Nina, Kat, Candice, Pheobe és Claire egyszerre. Tipikus nők. Mindent egyszerre mondanak, aztán nevetnek ezen.
Másnap este Joseph a szoba ajtajához érve miután kopogott, azonnal kivágódott az ajtó, és kilépett rajta főszereplőnk.
- Indulhatunk? - kérdezték egyszerre. Egymásba karolva kezdtek a lift felé lépkedni. A kis kabinban csendesen utaztak lefelé, az étteremben lévő asztalukig meg sem szólaltak. Ott aztán beszéltek mindenről, és mindenkiről, ám a nevét a hölgynek, még mindig nem tudjuk.
A szoba ajtó előtt azonban színészünk megkérdezte, de válasz helyett egy csókot kapott. Élete legédesebb csókját.
Naplórészlet:
2012. december 21., péntek
Életem legjobb estéje! És megcsókoltam! ÉN!!!!! Viszont a nevemet még mindig nem tudja... Nem baj, nekem jó így. DE ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!! Olyan vagyok, mint egy rossz tini. Nem is rossz..., inkább szerelmes. Ki kell használnom ezt a két hetet, hogy annyit töltsek vele, amennyit csak lehet! Habár nem biztos, hogy találkozunk ezek után a napok után, ugyanis én megyek haza, ahogy gondolom ő is. De most nagyon előresiettem, mert még két hetet itt leszek!
2013. január 2., szerda
Ma, mikor a repülő felszállt, mindennek vége szakadt. Csendesen, sírva tettem meg a hazautat. Még mindig bennem volt a búcsú pillanata; a bőröndömbe pakoltam. Kopogtattak, kinyitottam, és Joseph állt velem szemben. Megöleltem, de tartottam magam. Az elmúlt két hétben minden időmet vele töltöttem. Megismerkedtem a többiekkel is, sőt, mondhatni barátok lettünk. Az reggelig elhúzódott partik, a töménytelen mennyiségű ökörködés, a szerelmes pillantások... Mindenre emlékszem. Tudom, nem lett volna szabad, de beleszerettem. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek, nem? A legszebb az egészben, hogy biztos vagyok benne, hogy soha nem látjuk már egymást. Elvégre nem nagy a valószínűsége annak, hogy véletlenszerűen találkozzunk az utcán. Még mindig nem tudja a nevemet. Vicces, nem? Két hetet együtt töltöttünk, de a nevemet nem tudja, se Ő, se senki más. Kikísért a reptérre is, kaptam tőle egy búcsúcsókot, és a karkötőjét is nekem adta. Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni a 'nyári' szerelmemet.
E/3, mesélő:
2017. május 10., szerda
Kicsivel kevesebb, mint öt és fél éve, két ember, egy nő, és egy férfi állt egymással szemben, ahogy most is. Azt hitték, rosszul látnak. Ugyanazt érezték, mint akkor, de az érzés feledésbe merült.
- Szia. - mosolyodott el halványan a nő, kinek neve ismeretlen maradt.
- Rég láttalak. Azt hittem, már nem találkozunk többet. - lépett közelebb a férfi. Olyannyira közel, hogy semmi sem állhatott volna közéjük.
- Hiányoztál - suttogták egyszerre, majd megcsókolták egymást. Rövid volt, de annál több érzelem volt benne.
